Lucie Cukrászdája

Könnyű francia cukrászat mindenkinek

Királyok tortája - Galette des roi

2016. január 05. 20:55 - Pierrette

A franciák hagyományos Vízkeresztkor készített tortájába rejtett bábú megtalálója lesz a király.  A „megválasztott” király fejére koronát kap. A királysággal kötelesség is jár: a következő évben neki kell elkészítenie a tortát.

 

A francia elnöknek nem szabad az etikett szerint „király választani”, ezért januárban egy figura nélküli galette-et szolgálnak fel az Élysée palotában.

A tortát hagyományosan annyi szeletre vágták, ahányan ülnek az asztal körül, plusz egy, amely „Isten szelete” vagy „a szegények szelete”, amelyet az első betérő szegény kapott meg.

A torta története az ókorba nyúlik vissza. A Saturnalia (római ünnepség, december végén és január elején) alatt a rómaiak minden alkalommal kijelöltek egy rabszolgát, mint a „nap királyát”. A szerepek megfordításával akarták elkerülni a rossz napokat, amelyeket Saturnus okozott.  Minden családban egy babot sütöttek a tortába, és aki megkapta, a nap királya lett, így beteljesíthette eddigi vágyait, mint például parancsokat osztogatni a gazdáinak. A nap után persze visszatértek szolgai életükbe.

 

Régen nemcsak Vízkeresztkor ettek ilyen tortát. Egy XIII. századi feljegyzés szerint a vendégek galette-tel köszönték meg a nagylelkű vendéglátást, vagy a nők a terhesség végén is kaphattak egyet.

I. Bourbon Lajos életrajzírója, hogy megmutassa a herceg könyörületességét leírta az alábbi történetet. A herceg egyik Vízkeresztkor egy nyolc éves gyerekből csinált egy napra királyt, aki a legszegényebb családból való volt a városban. Királyi ruhákat adott rá és a rendelkezésére bocsátotta a szolgáit. Másnap a herceg 40 livre-t, az udvara összes lovagja egy-egy frankot, és az összes udvaronc fél-fél frankot adományozott a családjának. Így majdnem 100 frank jött össze, amiből tudták fizetni a gyerek iskoláztatását.

XIV. Lajos 1684-ben egy nagy ünnepséget rendezett öt asztallal: egy a férfiaknak és négy a nőknek. Mind a négy asztalnál felszolgáltak egy tortát. Ekkor a „királyok” választhattak maguknak minisztereket és követeket, akik gratulálhattak a többi királynak és királynőnek, valamint szövetségeket köthettek egymással. XIV. Lajos annyira élvezte a játékot, hogy már a következő héten megismételtette.

 

A XVIII. század elején a pékek is elkezdtek galette-et sütni. Ezen a cukrászok úgy felháborodtak, hogy elérték a parlamentben, hogy a pékek számára megtiltottak mindenfajta cukrászkodást,  nem használhattak többet vajat és tojást, valamint termékeiket sütés előtt nem kenhették be tojással.

A forradalom alatt a Konventben egy képviselő be akarta tiltatni a galette des roi-t a neve miatt (roi=király), de a kérvényét elutasították. 1791-ben azonban egy ülésen a Vízkeresztet (jour des Rois=királyok napja), átnevezték Sans-Culottes-ek napjára, így már semmi értelme nem volt a tortának. Azonban a lakosság ettől kezdve a sütit „Egyenlőség tortának” nevezte, így hamarosan visszatérhetett az asztalokra.

A vízkereszti torta hagyománya az Újvilágba is eljutott a francia kivándorlók által, ennek legjobb példája New-Orleans-ban, a Mardi Gras (karnevál húshagyó kedden, hagyományosan a város francia negyedében tartják) során fogyasztott „king cake”.

Ami a figurát (la fève) illeti, a középkorban egy kis Jézus volt. A forradalom során ezt egy frígiai sapkával helyettesítették. Ma már bármilyen figurát belesüthetünk a tortába. 

 

Hozzávalók:

2 csomag leveles tészta

100 g vaj

125 g mandulapor

100 g cukor

2 tojás + 1 bekenni

kevés tej

Fakultatív: egész mandulák

Elkészítés:

Keverjük össze a lágy vajat, a porcukrot és a mandula port.  2 tojást adjunk hozzá egyenként, miután mindig jól összekevertük. Ha szeretnénk, hogy ropogós legyen, egész mandulákat törjünk össze és keverjük hozzá.

Nyújtsuk ki a leveles tésztát és vizezzük be a széleket.

A tésztára kenjük rá a krémet, hagyománytisztelőknek ekkor kell hozzáadni a figurát.

Majd simítsuk a másik leveles tésztát a tetejére. Nyomjuk össze a széleket, majd villával szurkáljuk meg.

A harmadik tojást verjük fel, keverjük el egy kevés tejjel, majd kenjük be vele a tésztát.

Hagyjuk hűlni a hűtőben 30 percig, aztán megint kenjük be a tetejét.

Végül egy késsel, ha kedvünk van, megmintázhatjuk a tetejét.

240 fokon süssük 10 percig, majd 180 fokon 20 percig.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://luciecukraszdaja.blog.hu/api/trackback/id/tr798243330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása